Restségi

Na végre! Apám most volt itt… Mégiscsak érdekelte, hogy sikerült az érettségim. Egész hétvégén itthon voltam, ő az uccsó pillanatra, vasárnapra hagyta... Mondjuk, hozzászólni nem nagyon tudott, de örülök, hogy itt volt. Amúgy kb. 90 pontom lesz, ahogy összeszámoltam nagyjából. Hogy ez jó-e? Isteni lenne, az ötösöm majdnem tuti, mert szóbelin ahhoz 50 pontból csak 30-at kéne elérnem. De hogy mégse legyen teljes az örömöm, most ugye a százalék is számít a pontrendszerben. Halleluja! Szóval maximum 94 százalékos lehet a komplett restségi-eredményem föciből, ami megy az átlagba, szóval… És hát a fene se tudja, jövőre mit találnak ki, amikor majd felvételizek. Brrr… Állítólag megint beadtak valami javaslatot. Na jó, hagyjuk.

Különben kiderült az érettségiszünetben, hogy van őrangyalom! Leszakadt a polcom a koleszban, miközben én otthon voltam. Ha épp akkor a polc alatti ágyon alszom, nem tudom, hogy a baleseti és a hullaház közül melyikben kötöttem volna ki. Komolyan, azok a böhöm nagy könyvek, ha mind rám esnek, nem tudom, hol lennék. Egész évben leszakadhatott volna, de valami vagy valaki visszatartotta, és csak akkor zuhant le, amikor én nem voltam ott!

Üstökös vagy csillag?

Vörös az ég alja.
Valaki meghal ma?
Vörös az ég alja.
Tán gyászol a hajnal?

Vége van az éjnek.
Csillag hull a mélybe.
Vége van az éjnek.
Zúg a tenger-ének.

Fűben harmat rezdül.
Csillag fénye meghűl.
Fűben harmat rezdül.
Fájdalma már enyhül.

Üstökös vagy csillag?
Marad vagy elillan?
Lesz-e még jövője?
Visszatér jövőre?

Elnézést kérek a szomorú versért. Több okból is... Először is, pofátlanság egy idetévedt vidám látogató kedvét lerontani rögtön az első verssel, amit elolvas. Hm... Majd észben tartom. Másodszor, ez a vers nem ad magyarázatot a blogom címére. Ezen könnyen segíthetek. A "Makroszkóp" címadás onnan jött, hogy azokat a dolgokat, amik túl kicsik, hogy az értékeiket felfedezhessük, mikroszkóp segítségével vizsgáljuk. És mi lenne, ha az élet nagy dolgait makroszkóp ("kicsinyítő") alá vennénk, hogy jobban megérthessük? Na, legalább az egyik hibát sikerült kijavítanom. Ugye, most már kezd értelmet nyerni?

És most térjünk vissza a versre. Ez egy osztálykiránduláson született. Talán értelmesebben is tölthettem volna a buszon az időt, de tehetek én arról, hogy az utazás mindig kihozza belőlem a gondolkodó embert? Ugye, nem. Én is így gondoltam. Beleírtam gyorsan a sorokat a mobilomba, és elküldtem édesanyámnak. Ő azt mondta: "Aki ezt a verset elolvassa, beleláthat a lelkedbe.". Hát ezért kezdtem ezzel a blogomat. Rá kellett jönnöm, hogy igaza van. Valóban ilyen sötét lelkem van. Nehéz volt megértenem, pontosan mire is gondol. Nem vagyok mindig szomorú, nem ezért. Akik ismernek, tudják, hogy nagyon hangulatfüggő vagyok. Erről van szó. Egyetlen apró mozdulatod eldöntheti, hogy most mosolygok rád vagy épp mindjárt hátat fordítok. Túl nagy jelentőséget tulajdonítok dolgoknak, amiknek legtöbbször nem kéne.

Gondoltad volna, hogy valaki azzal kezdi a blogját, ami benne a legutálatosabb? Én sem. Tessék, még egy dolog: őszinte vagyok. Azt hiszem. Igyekszem. Ebbe most ne menjünk bele, majd egy későbbi alkalommal, jó? Amikor kevésbé leszek kitárulkozó, és talán legalább egy-két titkomat meghagyom magamnak... Jobb, ha most abba is hagyom. Tényleg. Még megbánom, amit kifecsegek. És tessék elfelejteni ezt a verset. Csak akkor jusson eszetekbe, amikor majd egyszer ugyanilyen hangulatban lesztek, mint én voltam az írásakor. Akkor megértitek az üzenetet.